MagyarRomán

Adománygyűjtés: Segítsünk együtt!

Tisztelt Címzett!

Nemrég olvastam, hogy az 1400-as évek végén született svájci orvos, Paracelsus azt mondta, az orvoslás legfőbb alapja a szeretet. Úgy gondolom, a mostani helyzetben, a koronavírus terjedése okozta világjárvány közepette orvosaink és az egészségügyi alkalmazottak, akik nap mint nap ugyanúgy dolgoznak, mint azelőtt, valóban szeretetről és önzetlenségről tesznek tanubizonyságot. Valószínű, hogy a szakmabeliek is hozzánk hasonló félelmekkel küzködnek, de ezt félre téve, sokan a családjaikat hátrahagyva végzik a munkájukat a lakosság, a mi érdekünkben.

Nem újdonság számunkra, hogy az egészségügyi rendszernek szüksége van a támogatásra, és ebben a válságos időszakban az igénylések megsokszorozódnak. A koronavírus terjedésével párhuzamosan humanitárius szükségletként jelentkezik, hogy a járvány miatt nehéz helyzetbe került embertársainkat és kórházainkat segítsük. Ezért Hargita Megye Tanácsánál adománygyűjtést szerveztünk, és arra kérünk mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten, természetbeni vagy pénzadomány felajánlásával segítse bajba jutott embertársainkat és kórházainkat. Minden adományt szívesen veszünk, hisz ezekben a nehéz időkben égető szükség van az emberbaráti segítségre.

Felmértük, hogy a Hargita megyében levő kórházaknak mire van szükségük, az igénylések listája elérhető az alábbi linken:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScTBxh7rYMjXCn-lJH0FCQAuUsvH8Z5l-vFGZoWqKH4W1NRwQ/viewform

Természetbeni vagy pénzadományát szívesen vesszük, illetve a szükségletek listájáról is választhat eszközt, aminek a megvásárlását részben vagy teljes egészében az Ön vállalkozása finanszírozza.

Az adományokat a Hargita Megye Tanácsa tagságával és fenntartásával működő Hargita Megyéért Egyesületen keresztül fogadjuk.

Természetbeni adományaikat az  Această adresă de e-mail este protejată de spamboţi; aveţi nevoie de activarea JavaScript-ului pentru a o vizualiza  e-mail címen jelenthetik be.

Pénzbeli felajánlásaikat a következő bankszámlaszámokon tehetik meg:

Lej: RO79BRDE210SV06542542100 (RON)

Euró: RO79BRDE210SV04149552100 (EUR)

USA-dollár: RO65BRDE210SV00939132100 (USD)

Forint: RO02BRDE210SV06587732100 (HUF)

Ha pénzbeli támogatását a megye valamelyik kórházának szeretné felajánlani, kérjük, ezt tüntesse fel a banki átutalás során, nevezze meg a támogatott kórházat. Ugyanakkor kérjük, hogy a pénzbeli támogatások/átutalások esetében írják a megjegyzésekhez: Donatie Covid.

A Hargita Megyéért Egyesület adatai:

Asociatia pentru Judetul Harghita / Hargita Megyéért Egyesület

Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám, CUI 14623653.

Meggyőződésem, hogy ezen a válságos időszakon összefogással tudunk túljutni, amikor a legfontosabb feladatunk, hogy lehetőségeinkhez mérten támogassuk az egészségügyben dolgozókat, akik a lakosság érdekében vállalják nap mint nap a kockázatot. Ebben kérem a támogatását. Segítsünk együtt!

 

Tisztelettel:

Borboly Csaba

 

 

Csíkszereda, 2020. április 9.

Adománygyűjtés: Segítsünk együtt!

A koronavírus terjedésével párhuzamosan humanitárius szükségletként jelentkezik, hogy a járvány miatt nehéz helyzetbe került embertársaink és kórházaink megsegítésére adománygyűjtést szervezzünk.

Bővebb információért kattintson ide.

Proiectul SIPOCA 35

SIPOCA 35 imagine banner

Europe for Citizens

europe for citizens logo

Vizitatori online

Avem 73 vizitatori online

Látogatók

1939517
MaMa968
ÖsszesenÖsszesen1939517

Testvértelepülés

Bercel

Gyöngyössolymos

Kápolna

Kötegyán

Ziua numelui

2024. március 28. Csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna

 

Kápolnásfalu nevének történelmi, levéltári említései Jónás Attila, Kápolnásfalu elszármazottja gyűjtése nyomán

Letölthető dokumentum:

Kápolnásfalu-története.docx

Visit Harghita

Hargitai megyenapok

Punkosdre hangolva

Tájékoztató terület alapú támogatásokra

Kápolnásfalu Polgármesteri Hivatala felhívja a lakosság figyelmét, hogy a terület alapú - és állat támogatással kapcsolatos információkat a következő weboldalakon találnak:

www.madr.ro
www.pndr.ro
www.rndr.ro
www.afir.info
www.apia.org.ro

Kápolna

IMG 6863 Kicsi

Strategia de dezvoltare 2015 - 2020

Campanie de informare şi pregătire a populaţiei

cutremur